Tavaly nyáron volt a legjobb barátnőm esküvője és én voltam a tanúja. Ugyan felkért külön, ráadásul nagyon aranyosan, mert egy komplett videóklipet forgatott hozzá, énekelt és táncolt is benne, de én már évek óta tudtam, hogy ha eljön a nagy nap, akkor én fogom azt igazolni, mert hát, mindig is mondogatta. Ennek ellenére úgy örültem a felkérésnek, mintha nem is számítottam volna rá, mert tényleg nagyon meglepett azzal a kis videóval, ami mellesleg szuper jól sikerült.
Bevallom, soha nem rajongtam az esküvőért, de ez valahogy még engem is meghatott. Talán azért is érintett meg ennyire, mert az első pillanattól kezdve részese voltam az egésznek. Igazából mindenbe belevontak engem is, sőt, több mindennek az ellenőrzéséért és koordinálásáért is én feleltem, ami nagyon jó érzés volt, mert ezzel jelezték felém, hogy teljesen megbíznak bennem. Mentem velük a dekoroshoz, együtt választottuk ki a virágokat, az étkészletet, és még az ültetőkártyák megtervezésénél is kikérték a véleményemet.
Na és hát persze, az egésznek a csúcsa, a menyasszonyi ruha kiválasztása volt. Az eredeti terv szerint, nem akartunk 2-3 szalonnál többet végig járni, mert úgy voltunk vele, hogy minél több jó és szép ruhát találunk, a választás annál nehezebb lesz. De nyilván ez nem ennyire egyszerű, mert ugye minden menyasszony csodaszépnek szeretné érezni magát az esküvőn, így mindig megszólalt a hang a mi fejünkben is, hogy „de mi van, ha van jobb”. Úgyhogy a vége az lett, hogy gyakorlatilag az összes nevesebb és ismerteb ruhaszalonban megfordultunk, de ennek ellenére sem sikerült olyat találni, amire azt mondtuk volna, hogy na igen, ne is keressünk tovább.
Biztos többen is ismeritek azt a műsort, amiben menyasszonyokat mutatnak be, akik álmaik ruháját keresik. Na, itt is ez volt a helyzet, ráadásul a barátnőm imádja ezt a műsort, amiben jellemzően a fél szalon sírva fakad, ha megtalálták az álomruhát. És hát, az én kedves barátnőm is így képzelte el a dolgot: várta a nagy meghatódottságot, de egyik ruhánál sem jött el ez neki. Végül egy napon teljesen kiborult és úgy döntött, hogy nem érdekli, hogy mennyibe fog kerülni, de inkább felkeress egy tervezőt, akivel megvarratja. Mivel ekkor az esküvőig már csak fél év volt hátra, elég necces volt a dolog, és nem titok, hogy mélyen a zsebébe kellett nyúlnia – sokkal mélyebben, mint gondolta volna. De azt kell mondjam, hogy abszolút megérte! Annyira gyönyörű és egyedi ruhája lett, hogy tényleg mindenki csak ámult és bámult, sőt, bár mi nem sírtunk, de a vőlegény, amikor meglátta, bizony elérzékenyült.
Na, de: magának az esküvőnek a megszervezése egyébként ehhez képest sokkal könnyebben ment szerencsére. Nem igazán voltak fennakadások, az első helyszín, amit megnéztek, be is jött, az esküvő kiállításon találtak dekorost is, ő is nagyon szépen végezte a munkáját és neki is nagyon egyedi ötletei voltak. Nagyon szimpatikus volt, hogy elhívta a barátnőméket egy ebédre, hogy kicsit jobban megismerje őket, hogy milyen személyiségek, mit szeretnek, ilyenek. Így tényleg teljesen személyre szabott volt a dekoráció is.
Az ételekről nem kellett gondoskodni, mert a helyszín konyháján készültek, ahol bizony egy neves séf dolgozik, úgyhogy igazi gasztronómiai élmény is volt egyben. Borzasztóan készültek erre az esküvőre, a személyzet nagyon odatette magát, mindenkire figyeltek, soha senkinek nem volt üres a pohara egy percig sem, és tényleg bármilyen gonddal, kéréssel, kérdéssel lehetett hozzájuk fordulni, ahogyan a ceremóniamesterhez is.
Na, de az ifjú pár is sok mindennel készült ám: voltak nyereményjátékok, mindenki kapott egy kis köszöntő ajándékot (amire amúgy sok pár nem akar költeni, de tök kedves gesztus), sőt, egy szülinapos is volt a vendégek között, de őt is felköszöntötték.
Szóval igen: szuper volt ez az esküvő és tényleg olyan volt minden, mint a mesében.