Az esküvőszervezés egy király dolog!

Már egészen fiatalkoromban elkezdett körvonalazódni az, hogy majd felnőtt koromban szeretnék alapítani egy esküvőszervezéssel foglalkozó szolgáltatót.

Hogy miért akarok esküvőszervezéssel foglalkozni?

Egyszerűen válaszolva azért, mert imádok mindent, ami kapcsolódik hozzá.

Az egyik kedvenc részem az, amikor a menyasszonynak segíthetek kiválasztani azt az esküvői ruhát, amiben a lehető legcsodálatosabban fog festeni. Egészen elképesztő néha, hogy egyesek menyire nincsenek tisztában azzal, hogy mely darabok is állnak nekik igazán jól, de hát részben ezért is vagyok én ott nekik, hogy a megfelelő ruhák felé tereljem őket.

Ezekben az esküvői ruhaszalonokban sokszor egy egész napot is eltöltünk, mire nagy nehezen sikerült megtalálni azt, ami mindenkinek megfelelő.

Amit még nagyon imádok, mikor ki kell választani az esküvőre szánt tortát. Itt igazán profi cukrászokkal konzultálunk, akikkel közösen kialakítjuk az elképzelésinket. Ezekben a tortaüzletekben rengeteg mintát is találhatunk, így nem kell teljesen a képzeletünkre hagyatkoznunk. Természetesen nem csak azt szoktuk itt megtárgyalni, hogy hogyan is nézzen ki a torta, hiszen legalább annyira fontos az is, hogy milyen az íze. A munkám során már rengeteg tortacsodát volt szerencsém megcsodálni és megkóstolni.

Szintén komoly szervezetést igényel az esküvői parti helyszínének a megválasztása is, hiszen ez olyan sok minden lehet. A legtöbben általában valamilyen vidéki csárdát részesítenek előnyben, de manapság már egyre gyakoribbak az extrább, különlegesebb igények is.

A díszletek, a bútorok és az evőeszközök megválasztása szintén egy olyan procedúra, amivel napokat ellehet szórakozni, mire végre minden a helyére kerül. Ez sem egy egyszerű dolog, nekem elhihetitek.

Szintén az én feladatom az, hogy profi fotóst találjak az eseményre. Szerencsére ismerek egy kedves lányt, aki rendkívül jól végzi a munkáját, és szinte mindig számíthatok is rá.

Alapvetően egy stresszes munka tud lenni, de teljesen megéri, mert szeretem látni a boldogságot a férj és a feleség arcán. Az a legjobb érzés, mikor engem is meghívnak az esküvőjükre hálájuk jeléül, amiért olyan jól megszerveztem azt a számukra.

Persze az esküvőszervező cégemet nem csak úgy alapítottam egyszerűen. Nagyon komoly segítséget kaptam egy olyan szolgáltatótól, akik azzal foglalkoznak, hogy a cégek megalapítása gyors, olcsó és zökkenőmentes legyen. Ez egy olyan dolog, amihez igazán érteni kell, márpedig ők ebben aztán tényleg hihetetlenül profik. Akikről beszélek, a topcegalapitas.eu csapata, akiknek a mai napi hálás vagyok azért, hogy a vállalkozásom sikeresen működhet.

Mielőtt találkoztam volna velük, még arról sem volt fogalmam, hogy mik a cégalapítás feltételei, ami azért elég vicces, hiszen vállalkozónak készültem. Nekik köszönhetően persze ezeket az alapvető információkat már én is tudom. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy milyen fontos dolgoknak kell megfelelni ahhoz, hogy egy vállalkozás beindulhasson. Ezért is tartom olyan szerencsésnek, hogy ott van a topcegalapitas.eu, akiknek köszöngetően számtalan vállalkozás működhet a legnagyobb biztonsággal.

Amit mindenképpen érdemes róluk tudni, hogy az egyik legjelentősebb minősítő által is elismert cégről beszélünk. A pénzügyi stabilitás tekintetében egy nagyon erős értékelést kaptak ettől a minősítőtől, így az ügyfelek is teljes egészében megbízhatnak bennük.

A weboldaluk esetében szerintem érdemes az ott található cikkeket is átolvasni, mert már önmagukban ezek is komoly értéket adnak a weboldalra látogatóknak.

Többek között itt találjuk meg az a cikket is, ami kifejezetten a cégalapítás feltételeivel foglalkozik. Ebben a cikkben aztán bőven vannak olyan infók, amelyeket nem árt tudni egy jövendőbeli vállalkozónak.

A legelső dolog, maga a cégalapításnak az előkészítése. Ez mit is takar?

Itt lényeges és fontos kérdésekre kell megadni a választ. Tisztázni kell, hogy a cégforma mi legyen, illetve azt is el kell dönteni, hogy ki lesz az ügyvezető, és ki a tulajdonos. Amíg ezek a dolgok nem tisztázódnak, kár megtenni a következő lépéseket.

Szintén meg kell határozni azt is, hogy a megalapítandó cég tevékenységi körébe mi fog beletartozni.

Azt is meg kell határozni, hogy mekkora is lesz a jegyzett tőkéje az induló vállalkozásunknak.

A vállalatnak a neve és annak a székhelye is egy olyan dolog, amikkel mindenképpen tisztában kell lenni, mielőtt a következő pontra ugranánk. Székhelyet egyébként a szolgáltató is tud biztosítani, ami nagyon komoly előnyöket adhat a vállalatunknak. Nem véletlen, hogy én igénybe veszem a székhelyszolgáltatásukat már évek óta.

Ha fenti dolgokkal tisztában vagyunk, és elküldtük a szolgáltatónak a kitöltött formanyomtatványt, akkor jöhet a következő lépés: a konzultáció, illetve a papírmunka. Na, ez is egy olyan dolog, amiben hatalmas segítséget tud jelenteni ez a társaság. Rengeteg tanácsot kaptam tőlük, melyek alapvetően meghatározták a vállalatom sikeres működését cégjogi szempontból. Ügyvédet is biztosítottak a számomra, akinek köszönhetően a dokumentumok kitöltése sem bizonyult olyan félelmetes feladatnak, mint amire számítottam. Mindent elintézett a számomra, és közben érhetően el is magyarázta nekem, hogy mire miért van szükség. Nem tudom mi lett volna itt velem, ha ők nem segítenek nekem.

Ez az egész folyamat egyébként nagyjából csak egy órát vett igénybe, ami szintén azt mutatja, hogy mennyire felkészült csapattal is van dolgunk. Fontos, hogy ilyenkor ne felejtsük el magunkkal vinni a személyi igazolványt, a lakcímkártyát és az adókártyát. Ez minden tagra, tulajdonosra és az ügyvezetőre is vonatkozik!

Ezt követően az ügyvéd elintézi, hogy a szükséges papírok eljussanak a cégbíróságra. Itt tulajdonképpen nekünk nincs is dolgunk. A cégbíróság felveszi a kapcsolatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, akik kiállítják a cégnek az adószámát. Ezt az adószámot aztán visszaküldik a cégbíróság részére, akik így már be tudják jegyezni hivatalosan is a cégünket. Ennek az ideje általában csak pár napot jelent, így igazán nem kell sokat várnunk.

Az utolsó lépés az, hogy átvesszük a cégünk megalapításáról szóló végzést. Ezt átvehetjük a szolgáltató irodájában, de ha azt szeretnénk, akkor postán is elküldik nekünk.

Fontos tudni azonban, hogy ezt követően is akadnak még dolgaink.

Ott vannak például a banki ügyek. Nyolc napunk van arra, hogy megnyissuk a cég bankszámláját, és hogy elhelyezzük rajta a korábban meghatározott törzstőkét.

Továbbá öt napunk van arra, hogy bejelentkezzünk a Kereskedelmi és Iparkamarához is, akiknek tagdíjat is fizetni kell.

Ezenkívül tizenöt napunk marad arra, hogy a NAV-hoz  is bejelentkezzünk.

Ezeket a dolgokat nem szabad elmulasztani. Látható, hogy a cégalapítás feltételeiből meglehetősen sok van, amikkel ha nem vagyunk tisztában, az könnyen áthúzhatja a számításainkat, ha egy vállalat elindításáról van szó. Valószínűleg az én esetemben is ez történt volna, ha egy barátom nem ajánlja nekem ezt a kiváló társaságot, akiknek a lelkiismeretes munkájuknak hála, mára már egy sikeres vállalkozónak mondhatom magamat.